Mohács után Bologna?
A magyar út: kevesebb tudás, több pedagógia
NOL * Népszabadság Online * 2005. november 10.
 Óra a Zeneakadémián: Kép: Nehéz-Posony Kata |
Lássuk, mi a tét! Jelenlegi duális (főiskola vagy egyetem) felsőoktatási rendszerünk lineárissá (alapszak és mesterszak) szervezése. Ez utóbbiban a jelentkezők egy kevésbé szakspecifikus, de a munkaerőpiacon jól hasznosítható alapszak (jelenlegi főiskola) elvégzése után kedvük, tehetségük és "szakmai kompetenciáik" alapján erősen szakspecifikus mesterképzésbe (jelenlegi egyetem) csatlakozhatnak, amely magasabb munkakörök betöltésére képesít.
Az angolszász minta honosítását az Oktatási Minisztérium végzi. A folyamatban sajátos értékrend érvényesül. A hivatalnokesztétika: szép, ami egyforma. Végy egy oktatási szintet meg egy kockás papírt, gyömöszöld bele az előbbit az utóbbiba, és ami kilóg, azt üsd bele, vagy vágd le!
Itt van ez a kicsiny művészeti terület. Tíz év koncepciómentes oktatási törvénykezése ellenére (amely a tönk szélére sodorta az alap- és középfokú művészetoktatást) a művészképzés még mindig a magyar csoda egyik világszerte elismert része. Az oktatásirányítók - ahelyett, hogy megpróbálnák átlátni sikerének mibenlétét, és hungarikumként védenék, táplálnák, és árulnák a világ oktatási piacán - a pisztolyukhoz kapnak, ha a művészek nem férnek a kockás rendszerbe.
És mert minden szentnek maga felé hajlik a keze - a hivatalnoknak is volt valaha szakmája -, a bolognai folyamatot elborította a tanárképzési lobbi. A "magyar" út: kevesebb tudást, több pedagógiát!
A készülő rendelet feltűnően nagy terjedelemben és körmönfont részletességgel foglalkozik a tanárképzéssel. Nem szól arról, hogy az orvosnak mennyi anatómiát, a jogásznak mennyi római jogot vagy - hogy a "tanársághoz" hasonló példát említsek - a mérnöknek mennyi "mérnökséget" kell tanulnia, különféle kontextusban többször is bebiztosítja a "tanárságra" kiosztandó, eszméletlen mennyiségű krediteket.
A művésztanárképzés pedig egy kockába került a "csaktanár-képzéssel" (két tanári szakot követelve azokon, akik - mellesleg - művészetüket művelik), összemosva egyúttal a közismereti és a szaktanárképzést. Nota bene: a nemzeti Bologna-bizottságnak külön pedagógusképzési albizottsága van, amelybe a Művészeti Egyetemek Rektori Széke (MERSZ) - nagy erőfeszítések árán - két művésztanárt delegálhatott, ám az albizottság nem vonta be őket az egyeztetési folyamatba! Pedig a sikeres magyar zenetanárképzés pedagógiai tapasztalatait - egyik delegáltként - szívesen megosztottam volna a pedagógiai gurukkal...
Egységes tanárképzési rendszert! - mondá az Úr. És lőn! Vagyis Józsikánkat - rendelkezzék bár két- vagy háromjegyű IQ-val, járjon bár 5. vagy 12. évfolyamra - ugyanaz a tanár fogja tanítani, aki végezhet az ELTE vagy bármely jelentéktelen - addigra már biztosan egyetemmé avanzsált - intézmény mesterszakának egyikén. A lényeg, hogy kiválóan tudja, hogyan kell tanítani azt, amiről alig sejti, hogy mi.
A készülő rendelet feltűnően nagy terjedelemben és körmönfont részletességgel foglalkozik a tanárképzéssel. Nem szól arról, hogy az orvosnak mennyi anatómiát, a jogásznak mennyi római jogot vagy a mérnöknek mennyi "mérnökséget" kell tanulnia.
Az úgynevezett közismereti vonalról (matematika, történelem stb.) nem beszélek: tegyék az érintettek. De a saját szakmámban, a zeneművészet területén kénytelen vagyok néhány apróságra felhívni a tisztelt oktatásuniformizálók figyelmét! Mindenekelőtt arra, hogy a művészeti képzés, azon belül a zenei képzés attól csodálandó magyar minta, hogy az elmúlt két évszázadban stabil, egymásra épülő, de egymástól jól megkülönböztethető amatőr- és profiképzés alakult ki, alap-, illetve középfokon. Ahhoz, hogy egyetlen zeneakadémiányi kiemelkedő tehetséget neveljünk ki, valamint egészséges társadalmat, intelligens közönséget teremtsünk, nélkülözhetetlen a széles bázisú amatőrképzés, és az attól szakmailag fényévekre levő "preakadémai" képzés. A zenei felsőoktatásban - a nem éppen szégyenteli művészképzés mellett - ennek megfelelően kétszintű szaktanárképzés folyik.
Tanári képesítést csak mesterfokon! - mondá szintén az Úr. Legalábbis az OM munkatársai úgy beszélnek erről az "axiómáról", mintha nem is a Szalay utcában találták volna ki. Angolszász meg egyéb, főként európai mintákra hivatkoznak, és nem zavarja őket, hogy se az angolszász országokban, se a megkérdezett európai felsőoktatási intézmények túlnyomó többségében nincs mesterszakhoz kötve a tanári végzettség.
Aztán itt van ez a másik agyrém, hogy mesterszakon csak a hallgatók 35 százaléka folytathatja tanulmányait. Ugye-ugye, vészesen sokba kerül diplomás munkanélkülieket produkálni?! Tetszettek volna gátat szabni a hallgatói létszám eszetlen növekedésének és a felsőoktatási intézmények elszaporodásának (ma Magyarországon 72 felsőoktatási intézmény működik!)!
Miért nem lehet például (ahogy javasoltuk) négyéves alapszakokat tervezni, lehetővé téve annak végén tanári képesítés megszerzését (persze nem mindenkinek, de szűrni ugyebár cikluson belül is lehet!)? Erre aztán egy- vagy kétéves, komoly mesterszakokat tenni, és rendeletben szabályozni, mely területeken, s mely évfolyamtól fölfelé taníthat csak az, aki adott szakterületen (nem pedagógiáról szóló!) mesterdiplomát is szerzett? Így nyugodtan ki lehetne mondani, hogy mesterszakra csak mintegy 35 százaléka mehet tovább a hallgatóknak, és nem kellene hallgatók sokaságát használhatatlan alapdiplomával utcára engedni. Ráadásul a négyéves főiskolai hálózatot is sokkal simábban lehetne a két ciklusba integrálni, s csupán az alapképzést kellene összehangolni a jelenlegi egyetemekkel.
- A többciklusú képzés bevezetése nem járhat a képzési idők radikális növekedésével! - mondta a miniszter azon a nyár eleji egyeztetésen, amelyre a művészeti felsőoktatási intézmények vezetőit hívta meg. A pedagógiai csomag már akkor 10+30 kredit volt: Kocsis Zoltánt ne zongorázni, hanem beszélni tanítsuk a zongorázásról! A művészeti egyetemek azt szerették volna elérni, hogy ha már ekkorára dagadt a pedagógiai csomag (ami azóta 10+90 kredit lett: igazi "rákdaganat"), akkor a művésztanárképzés államilag finanszírozott idejét öt évről hatra növelhessék. Gondolják meg: maroknyi csapatról van szó, hiszen az öt művészeti ágban eleve mindössze néhány száz hallgató végez évente, és - a zeneművészeti ág kivételével - a töredékük lesz tanár! De a miniszter mondta, amit mondott. Érdekes annak tükrében, hogy a jelenlegi, kétharmadrészt négyéves, egyharmadrészt ötéves tanárképzés egységesen öt és fél éves lesz! És a művészeti területnek megvan az a sajátsága, hogy nem lehet kidumálni azt, amit nem tudunk megmutatni!
Néhány éve az OM egyik vezető hivatalnoka felhívta a tanárképző főiskolák figyelmét, hogy jövőjük a művészetoktatásban rejlik. Hurrá! Máris terjeszkednek a tanárképzők "művészeti" tanszékei, és nyúlják le a főként képző-, ipar- és színművészeti ág hiányzó alapfokú tanárképzési szakjait! S mivel a MERSZ sajnos nem méri fel ennek veszélyét, élelmes konjunktúralovagok máris jelentős zsákmányra tettek szert a zavarosban. Ha a minisztérium mégis átveri az egységes tanárképzést a művészeti területen is, néhány éven belül semmi nem különböztet meg egy rajz tanszéket az Iparművészeti Egyetemtől!
S akkor végre beteljesül a miniszteri vízió, ezekben az "egységes iskolákban" Waldorf Mária nénik lépnek kettőt jobbra, hármat balra - ez lesz tehát a táncművészeti ág -, makramézni, sőt, ikebanázni tanítanak százkredites pedagógiai felkészültséggel - ez lesz akkor a képző- és iparművészeti ág -, azután ha még fadarabokat is összeütögetnek némi dünnyögés mellett, s mindezt színre viszik valami bugyuta kis darabban, olyan összművészet jön létre, amelyről Richard Wagner is csak álmodott valamikor. A dolog garantáltan sikerorientált lesz, mivel azon a szinten már hibázni se lehet.
S mi lesz a profiképzéssel? Mi lenne? Hát ez lesz az!
a Zeneakadémia adjunktusa és Bartók Konzervatóriumának igazgatója