2004. november 15., hétfő 11:03

- Láttam korszerű számítógépeket, nagyon régi freskókat a falon, sok bölcs embert és mégis, arról kell, hogy beszéljünk, hogy egy új korszerű folyamat, ami Európában elfogadott és természetes, az itt nálunk kétségbeejtő helyzetet idézhet elő. Mondják ezt azok a tanárok, akik itt tanítanak az egyetemen, ha én ezt jól értem.

- Azért ez egy kicsit merész kijelentés, hogy Európában elfogadott. Nem elfogadott, mert ez a bizonyos bolognai-folyamat, ami arra irányulna, hogy egy európai térségben egységesítse a felsőoktatás szerkezetét, ez azért nem olyan egyértelműen sikeres vállalkozás, mert mindannyian, akik külföldön járnak, vagy kollegáink vannak, azért tudjuk, hogy nagyon nagy az ellenállás, és voltaképpen a bolognai-folyamatot, nagyon sokféleképpen lehet értelmezni.

- Verebélyi Kincső a néprajz szakon tanít docensként. Ez egy speciális, kis szakokat érintő probléma, vagy általában a felsőoktatás problémája?

- Arról van szó, hogy a magyar oktatás milyen rétegeket milyen tudáshoz akar juttatni, és egyáltalán nincs az elejétől a végéig ez a folyamat átgondolva. Mi itt a felsőoktatásban csak azt érezzük, hogy tönkretesznek bennünket és valami olyan meghatározatlan cél érdekében akarják lezülleszteni az oktatás színvonalát, amiből az ember csak arra következtet, hogy Magyarország egyáltalán nem akar élni a tudás adta kitörési lehetőségekkel, hanem egyszerűen besorolni akarja az embereket valami olyan rendszerbe, ahol nincs másra szükség, csak csavarokra. Ha az ország, vagy az oktatási rendszer kitalálná azt, hogy melyek a preferált irányok, akkor abba az irányba igenis partner lenne a felsőoktatás is, hiszen senki sem akar avítt tudást, az nem dicsőség egy tanárnak, hogy hülyeségeket oktasson és használhatatlan tudást adjon át az utódoknak.

- De ki dönti el, hogy egy tudás használhatatlan? Kell-e bizonyos szakmákat tanítani vagy nem kell? És hogy hány embernek kell ezt a tudást megszerezni, ezt az egyetemnek kell eldönteni, vagy kinek kell?

- Ezt mindenképpen a hallgatóknak kellene eldönteni. Én Keszei Ernő vagyok, egyetemi tanár az ELTE Természettudományi Karán, kémiát tanítok egyébként, egyúttal az Egyesület a Felsőoktatásért és Kutatásért nevű szervezetnek egyik alapító tagja is, amely szervezet pontosan azért jött létre, mert a jelenlegi elképzelések a felsőoktatás átalakítására, veszélyeztetik a felsőoktatás színvonalát. Az egyetem alul van finanszírozva, és túl van terhelve. Túl van terhelve a megnövekedett hallgatói létszámmal, és alul van finanszírozva a rendszerváltozás után bekövetkezett több olyan változtatással - ebben volt Bokros-csomag is, meg volt olyan béremelés is, ami az oktatóknak hasznos -, de az egyetemet financiálisan nagyon túlterheli, és aztán nem kapott elegendő támaszt, hogy ezt tovább tudja folytatni. Amíg a kilencvenes évek elejéig oktattunk olyan negyven körüli kémikus hallgatót egy évfolyamon, majdnem minden felvettünk végzett is. Aztán a hallgatói létszámunk megnőtt háromszorosára, most felveszünk 120 hallgatót, az oktatói létszámunk úgy alakult, hogy a 23 volt oktatónkból, most 13-an vagyunk. Most ebből a 120 hallgatóból a következő évfolyamra olyan 50 és 60 közötti megy tovább. És aztán a lemorzsolódásokból visszanyert hallgatói létszámmal együtt az a hatvan körüli.

- És mi lesz azokkal, akik lemorzsolódnak?

Keszei Ernő: - Itt jön be az egyetem érdekeltsége például abban, hogy megvalósítsuk ezt a bolognai-folyamatnak nevezett többszintű képzést, vannak kiválóan szorgalmas hallgatóink, akik arra nem alkalmasak, hogy tudósok legyenek, de arra igen, hogy egy ÁNTSZ-nél analitikusok legyenek. Ki lehetne képezni három év alatt erre. A probléma az az, hogy a mostani rendszer mindenkit bele akar kényszeríteni ebbe az alacsonyabban szárnyaló oktatási rendszerbe, ahol ugye unatkoznának azok, akik tudósok akarnak lenni később, vagy túlterhelnénk indokolatlanul azokat, akik nem akarnak azok lenni.

- Semmilyen differenciálódás nincsen, tehát nem minden szakon tudunk három év alatt a társadalom számára felhasználható tudást adni. Ez tulajdonképpen az, hogy a hallgató három évig valami általános bölcsész miskulanciát tanuljon, a Bölcsész karon, az egész egyszerűen a munkanélküliség bújtatása, a költségek viselésének a hallgatóra való áthárítása, és a társadalmi veszélyt én abban látom, hogy ha ez tömegessé válik, akkor megjelenik egy olyan fiatal réteg, amelyik nem tud magával mit kezdeni. Aki elkezd egyetemre járni, az nem fog visszamenni, hogy ő például az építőiparban egy technikusi minőséget érjen el. Csak szóbeszéd van arról, hogy képezzük a diplomás munkanélkülieket, én az én szakmámban biztos vagyok abban, hogy kár volt felduzzasztani a néprajz tanszékek számát, hogy utána egyformán víz alán nyomják mindet, ahelyett, hogy differenciáltak volna és megszabták volna, hogy mi mire való?

- Mi duzzasztotta fel? Mert hogy az ELTE-n mindig volt néprajz szak, az világos, de hogy valamitől megsokszorozódott?

- Van erre konkrét adatom, ez a rektori konferencia anyagából jön 2003-as adat, Fedlai Péter vagyok a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete alkalmazotti tagozatának az elnöke, és emellett az ELTE-n oktatok. A felsőoktatásban 2003-ban 382ezer hallgató tanult, 23ezer oktató látta el ezeknek az oktatását, ami azt jelenti, hogy az oktató/hallgató arány 16,5, ami megfelel az európai uniós átlagnak. Azt jelenti, hogy azért itt ilyen értelemben nincs tragédia, hogy az oktatóink alulterheltek lennének, de az egyetem mai helyzete sajnos azt követeli meg, hogy folyamatosan elbocsássunk oktatókat, annak ellenére, hogy egy ilyen EU-s arány már korábban fennállt. Nekem az a legnagyobb problémám, hogy ez a törvénytervezet, semmiféle felsőoktatási konszolidációs lépést nem tartalmaz. Jövő évre, több mint egymilliárd forint hiánya lesz az ELTE-nek.

- Nem érheti önöket az a vád, hogy egy ilyen feudális rendszert akarnak minden áron megőrizni, egy új szisztéma keretei között?

Fedlai Péter: - Amit a bölcsészkar már végrehajtott. Három éve megszüntette a tanszékek dologi kiadásait, tehát senki semmire nem kap pénzt, még papírra sem, a kar munkatársai hetven százalékos bért kapnak, a nem oktatók. Már nagyjából két éve.

- Minek a hetven százalékát?

Fedlai Péter: - A minimálbér hetven százalékát. Több munkatársunkat már nyugdíjazta a kar, nem engedi betölteni a kilépők állásait, évek óta nem engedi kinevezni azokat a tanársegédeket, akik már a tudományos követelményeket teljesítették, adjunktussá, és azokat az adjunktusokat, akik már ugyancsak teljesítették a minőségi követelményeket, docensé. Mert nincs rá pénzt. Tehát az a normatíva, amit ma kormány egy hallgatóra ad, elégtelen az egyetemi oktatáshoz. Ugyanakkor, amikor nem tartalmaz semmit az infrastruktúra karbantartására, az az állami kötelezettség, amit a jelenleg érvényes Felsőoktatási törvény tartalmaz, hogy az államnak biztosítania kell a felsőoktatás működését, az nem valósul meg, törvénysértés folyik.

Keszei Ernő: - Biztos, hogy vannak az egyetemeknek belső tartalékai, de a jelenlegi szabályozási rendszerben az egyetem nem érdekelt abban, hogy a belső tartalékait mozgósítsa, és pedig azért nem, mert mihelyt valahol emiatt az alulfinanszírozási helyzet miatt, egy kis jövedelem teremtődik, akkor azt az egyetem azonnal elszívja, más tényleg fontos, de mégsem ezzel a tevékenységgel összefüggő dolgára, tehát a rendszer nem jó, ami most van. De az a rendszer, amit felvázol a jelenlegi törvénytervezet ez nem orvosolná a jelenlegi problémákat, ez a mi bajunk.

- De akkor önök, hogy képzelnék el, hogy kellene csinálni?

Keszei Ernő: - Két nagyon fontos kulcskérdés van, az egyik a felsőoktatás finanszírozási konszolidálása, de nemcsak úgy, hogy ideadják a pénzt, hanem súlyos feltétellel. Ez a súlyos feltétel pedig egy független, ám de szigorú minőségbiztosítási rendszer az országban, amit mondjuk, nevezzünk, Magyar Akkreditációs Bizottságnak, ez az Akkreditációs Bizottság ugyan nagyon belterjes, mert kicsi ország vagyunk, de semmi nem akadályoz meg minket, hogy európai szakértőket vonjunk be a közvetlen tevékenységbe is. És a MAB nem is annyira rossz, ez a rövidítése a Magyar Akkreditációs Bizottságnak, csak sajnosa MAB minőségi többséggel hozott elutasító véleményének ellenére a minisztérium megalapított néhány kart.

- Önök amellett voksolnak, hogy ne legyen minden sarkon egy egyetem vagy egy főiskola, ahol vagy megfelelő színvonalú, vagy kevésbé megfelelő színvonalú képzést adnak?

Keszei Ernő: --Ennyire nem vagyunk soviniszták a többi egyetemmel szemben, mi azt gondoljuk, hogy nálunk se legyen egy olyan intézmény sem az egyetemen belül, ahol nincs színvonal.

- Na, de hát akkor most megint szembetalálja magát az elitképzés és a tömegképzés felé haladás, tehát hogy több ember jusson valamilyen diplomához, de ez nem biztos, hogy azonos azzal a diplomával, amit az elmúlt öt-tíz évben gondoltak.

- Arról beszélek, hogy át kellene gondolni az elejétől a végéig, akkor többek között pontosan erről is beszélek ,hogy igen bátran el kellene dönteni, hogy hol, melyik szak, melyik egyetem az, amelyik az elitképzést csinálja, azt persze be lehet látni, hogy egy ilyen kicsi országnak talán nem kell száz számra, évente kiképzett néprajzosa, de ezt is meg lehetne oldani. Persze, mi is akartunk így pénzt szerezni, hogy tovább képezzük a tanárokat, néprajz szakirányban, ötezer levelünkre kettő válasz jött, tehát annyira nem volt igény az iskolák felől, mert hogy olyan iskolaigazgató nincsen, aki néprajz szakos tanárt akarna felvenni. Ha nem vezetik be a középszinten, akkor nyilvánvalóan meg lehet nézni, nem olyan nagy dolog, és nem olyan mínusz dolog az, hogy egy országban hány néprajzosra van szükség, akkor nem kell felduzzasztani, és az embereket hitegetni tulajdonképpen.

- De hát ez lehet, hogy arról szól, hogy az az elv, hogy mindenki tanulhasson azt, amit szeretne, és aztán majd eldönti, hogy hány ember tud elhelyezkedni benne, de ne határozzák azt meg, hogy kettő és fél egyiptológus tanulhat, száznegyvenkettő kémikus.

- Az állam nem tudja a költségét a minőségi oktatásnak fedezni, akkor ez egy tetszhalál, ez az egész így egy hazugság.

- Miközben a törvénytervezet részletesen foglalkozik vele, hogy hogyan kell órákat tartani, mennyit egy héten, hányszor lehet újravizsgázni, ezek oktatási kérdések, ez a mi kompetenciánk és dolgunk, aközben azzal nem foglalkozik, amit a tanárnő érintett az előbb, hogy el kellene dönteni, hogy egy adott szakon, miért, mennyi embert és hogyan kell képezni, a néprajzosból tényleg, ha lesz népraj szak, akkor kell lenni tanárnak, ez egy egyszerű ügy. Van egy másik vetülete is, most mondjuk nagyon divatos a biológus és még mindig nagyon divatos a jogász szak, de már látszik, hogy ezek már nem tudnak elhelyezkedni ilyen nagy volumenben, ahogy képezzük őket, ilyenkor egy stratégiai döntéssel a minisztériumnak be kellene avatkozni, de csak ilyenkor. Azt mondani, hogy mielőtt elnéptelenedik, mondjuk a mongol szak, vagy a fizikus szak, amelyik most ilyen veszélyben van, az előtt valamilyen intézkedéssel átirányítja a garantáltan túltermelt biológusokat, vagy jogászokat erre a területre, ez egy stratégiai feladat lenne, ez egy minisztérium feladata lenne.

- Az is felmerül, hogy a felsőoktatás egy szolgáltatás lenne, amit mindenki igénybe vehet, és nem a felsőoktatás első szűrőjén dől az el, hogy hányan kerülhetnek be, hanem majd utána eldől, hogy még öt másik képesítés szerez, és úgy kerül a munkahelyére egy diák, vagy pedig eleve be sem juthat, mert öt és fél helyre nem juthat be 142?

- De ezt a szolgáltatást az állam nem tudja finanszírozni.

- Hát most már rengeteg finanszírozott, önfinanszírozott iskola van?

- Értse már meg, hogy a szolgáltatást az államnak, ha úgy fogja fel.

- A folklór az nem üzlet, oda az emberek nem mennek, úgy, hogy fizetnek azért, hogy folklórra képezzék őket, mint ahogy a természettudomány sem üzlet igazából, ide sem jönnek hozzánk az emberek.

- Megalázó és minősíthetetlen körülmények között dolgozunk, és ebből már elég volt. A szocializmus alatt is arról volt szó, hogy az egyéni teljesítményekkel próbáltuk valamilyen színvonalon tartani az oktatást. És akkor ne tessék nekem ilyenekkel jönni, hogy majd ettől leszek én európai, hogy a hülyék rám szabadulnak. Nagyon szeretném én azt látni, tudja, hogy mi majd olyan színvonalon fogunk néprajzot tanítani, hogy Angliából ide zúdulnak hallgatók, hogy Magyarországon tanuljanak Antropológiát? Hát ez egy hülyeség, mert az, amikor miniszter azt mondja, hogy építsük a kollégiumokat, mert majd fogadjuk az ide áramló, zúduló nyugat-európaiak tömegeit, akik pénzért fognak nálunk tanulni. Igen, elhiszem, hogy az orvosokhoz eljönnek, mert olcsóbb, mint Nyugaton. De tessék ezt világosan megfogalmazni, felvállalni, és kimondani.

Keszei Ernő: - Az egyetemek tulajdonképpen a tudomány fellegvárai, tudományos műhelyeket kell létrehozni, olyan vezetők kellenek, akik képesek tudományos teljesítményekre, és képesek iskolát teremteni, erről egy hang nincs a körünkben.

- Önök, azért mégis csak amellett voksolnak, hogy igenis, bizonyos egyetemek megőrizhessék az elitképzés szerepkörét, de hát az is kérdés, hogy szükség van-e ennyi tudósra, szükség van-e ennyi tudományos műhelyre vagy nem? Azt a döntést ki hozza meg, amikor tanszékeket fognak megszüntetni, lehet, hogy iskolai részeket fognak bezárni?

Keszei Ernő: - Van egy elődje ennek a tervezett rendszernek, ami most is működik, vannak főiskolák és egyetemek. A főiskolákon ezt most felváltaná a tervezett szerint az a rendszer, amit Európára akarnak kényszeríteni, a terv szerint megszűnne a különbség az egyetem és főiskola között. Az oktatás struktúrája, most is olyan, hogy van szerényebb képzés, gyakorlatorientáltabb, így is tudom fogalmazni, ezt úgy kellene megtartani, hogy akkor arra kellene akkreditálni azt az intézményt, hogy ilyen képzést folytasson. Tehát visszatérve, valóban ne legyenek elit egyetemek és legyen tömegképzés, és a kettő csak olyan szinten keveredjen, hogy ugye például én az ELTE-t elit egyetemnek tartom, perspektivikusan is, hogy az ELTE-nek meglegyen a lehetősége, hogy a nála jól teljesítő, de mondjuk a tudósi szintig eljutni nem tudó hallgatók, azok kaphassanak egy ilyen hároméves diplomát. Beadtunk akkreditációs kérdést erre. Az akkori minisztérium, történetesen akkor is Magyar Bálint volt a miniszter, visszautasította azzal, hogy ilyen nincsen, ez a törvénytervezetbe nem fér bele, most kötelezővé teszik, de nem úgy, ahogy mi hasznosnak gondoljuk.

- Ez a piac, régészek iránt, most az útépítések miatt hihetetlen felfutás van, rendben van, na, de három év alatt? Öt év nem elég arra, hogy differenciáltan, jól felkészítsenek. Hogy lehet abból három évre, összezsugorítani valamit?

Keszei Ernő: - A szakmai vitákon általában az a közmegegyezés, hogy az egyetem joga legyen, hogy milyen szakot indíthasson. Indítson integrált ötéves képzést, indíthasson hároméves képzést, plusz erre épülő mesterképzést, és ezek között tényleg lehessen átjárni. Nem így van, e szerint a terv szerint kötelező lenne, szigorúan három, +2, +3-ban, kivétel az orvosok és a jogászok, a többiekre pedig rá lenne húzva ez a kényszerzubbony.

- Dr. Mang Béla az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára azt mondja, hogy olyan törvényt biztosan nem sikerül alkotni, ami mindenkinek tetszik.

Dr. Mang Béla: - Biztos, hogy így van, én azt mondom ki határozottan, most már minden intézményben járva, egyetemi tanácsokon, oktatói értekezleten is, hát egy széles körben konzultálva, hogy változtatni kell, nemcsak az oktatás szerkezetén, az intézmények működésén, vezetésén, ahhoz, hogy ezeket a lépéseket úgy tudjuk megtenni, hogy versenyképes maradjon az intézmény, és ami ennél fontosabb, hogy a hallgatóinkat, ilyen diplomához juttathassuk.

- A szolgáltatói felsőoktatási fogalmat nagyon nehezen fogadják el azok az oktatók, akik a tudomány fellegvárának tartják az egyetemeket, és a szakképzés hiányosságait érzik feltolva a felsőoktatásban. Most nagyon tömörítettem a dolgot, na de mégis csak felvetődik, hogy ugyanannyi vagy még kevesebb egyetemi oktató hogy tud ugyanolyan hatékonyan, sokszoros egyetemista hallgatót megfelelően képezni?

Dr. Mang Béla: - A kilencvenes években három és félszeres lett a hallgatói létszám, tehát egy tömeges képzésre kellett átállnunk ugyanazzal az oktatói létszámmal, és hogy mondjam, ugyanazokkal a módszerekkel, mint ahogy a kilencvenes évek elején, ahol az érettségizettek 18 százaléka jött a felsőoktatásba, és a minőség kérdése az elit hallgató megtalálása, menedzselése, más feladat volt az oktató számára, most azt mondanám, hogy ebben a helyzetben, ahol a korosztály ez 18 és 24 év között negyven százaléka a felsőoktatásban van, új típusú válaszokat kell erre a kérdésre adni. Az egyik válasz kétségtelen a bolognai rendszerű kétciklusú képzés, ahol a második ciklus lesz az, ahol a tanulni többre képes hallgatót vinnünk kell. Ez a szelekció, amely a két szint között megvalósul, ez választ fog adni a minőségi szelekcióra. És én oktatóként pedig azt mondom, hogy meg kell találnunk másod évfolyamon alapképzésben azokat a hallgatókat, akit menedzselni tudunk a későbbiekben, akár tehetséggondozással, akárcsak a mesterképzés, diplomájának eléréséig, ezt a törvényben igazán szabályozni nem lehet. A minisztériumban arra gondolunk, hogy miután erőforrásokat is kell a változásokhoz rendelni, és ez nem egyszerű feladat takarékos költségvetési években, hogy 2007-re előállítjuk azt a büdzsét részben európai uniós támogatásokkal, amely már a minőségi oktatásra irányulna csak.

- Ki dönti azt el, hogy ki az igazán színvonalas?

Dr. Mang Béla: - Igazuk van a vitázó kollégáknak, itt a szelekció, kivel, mi lesz, a jövőben , azt egyrészt el fogja dönteni a demográfia, ugye, hiszen mennyi elsős van az általános iskolákban, mint az egyetemeken és a főiskolákon, tehát egy négy év múlva drasztikus csökkenés lesz hallgatói létszámban, ez azt jelenti, hogy a hallgató döntése a felvételinél, hogy hova jelentkezik, melyik városba, melyik intézménybe, ez láthatóan szelektálni fog az intézmények között. Az más kérdés, hogy a felsőoktatás tud-e erre szakmai válaszokat adni. A finanszírozás várhatóan hallgatóhoz kötődik, tehát, ha a hallgató egy intézményben felvételt nyer és ott tanul, még akkor is, ha más intézményben vendéghallgató lesz, vagy egy fél évet külföldön tölt, az ő döntése határozza meg, hogy az intézmény milyen működési feltételeket kap az államtól, amennyiben hát állami intézményről van szó. Ma még ott tartunk, hogy a karok új szakokat vállalnak, tehát képzési profilt váltanak, gondoljunk bele a jogi karokból kilenc jogi kar van, és minden fórumon felmerül, hogy kell-e ennyi, ugyanakkor látjuk azt, hogy oktatóból annyi van, amennyi négy kart tud ellátni. Ennek le kell tisztulnia, nem akarom egyik képzést sem kiemelni, a diplomás munkanélküliség jelentkezik ugyan a diplomák értéke szór, most már ezt a piac mutatja. De hát ma még olyan jelentkezési arányok vannak, amik ezt a veszélyérzetet nem jelzik az intézményeknél. Érzésem szerint, három-négy év múlva ez világosan fog látszani. Mint ahogy az is látszani fog, hogy külföldi hallgatók milyen irányban vonzódnak felsőoktatásban. Az egészségtudományi képzés Magyarországon, négyszeres hallgatói érdeklődést vonzott német nyelvű, angol nyelvű képzésben Budapesten például. Jelentős bevételt jelent egy külföldi hallgató fogadása, és ha az érdeklődés négyszeres, akkor az nyilván mond valamit. Ugyanezen egyetemekre, kínai hallgatók érdeklődése regisztrálható, őket éppen most kollégium hiányában nem tudtuk fogadni Magyarországon. Én arra számítok egyébként, hogy az agrár-, műszaki képzés és a gazdaságtudományi, biznisz, vendéglátóipari ügyében a külföldi hallgatók érdeklődése meglesz, de ez a külföldi hallgató jelent majd Európából vagy olyan fejlettebb országból jelentkező hallgatót, de az idéntől már Szlovák hallgatót is jelent, hiszen az európai státusz azt jelenti, hogy ők is beállhatnak a magyar hallgatók közé. Már 750-en jelentkeztek a magyar képzésbe, és az egyik egyetemen már szlovák nyelvű tétel is volt, és ilyen hallgató is volt. Románia felől 2007 után várhatunk nagyobb hallgatói létszámot, tehát igen tarka lesz ez a kép, arra kell törekednünk, hogy minél hamarabb ráálljunk az élethosszig tartó képzés különböző formáira, ez Európában 18 százalék körül van a képzési rendszerben, nálunk 3,2 százalék.

- Mire véli, hogy ennyire nagy az ellenállás. A nagy stratégiai programokhoz, mint hogyha napi filléres pénzt sem rendelnének hozzá?

Dr. Mang Béla: - Mind a két dolog jelen van, olyan értékű műszerbeszerzés történt a felsőoktatásban, amit nem is merünk kimondani, és hol vannak ezek a műszerek, hol hasznosulnak? Van belőlük legalább négy egy egyetemen, mert nem hajlandók a kollegák egymással szövetkezni, tehát nagyon sok mindent kell ebben a szemléletben rendbe tenni, ott ahol hiányzik és ott, ahol úgy érzem, hogy racionálisabban fel lehetne használni, olyan mechanizmusokat, mondjuk olyan egyetemi menedzsmentet kell működtetni, ahol ezeket a kérdéseket, egyensúlyokat megtalálja.

- Hogy lehet ezt megoldani, amikor igenis az egyetemi autonómia azt feltételezi, hogy hát nem kellene ebbe belebeszélnie a minisztériumnak, ezzel szemben, hol indulhat, milyen szak, mit képezhetnek, és hogy ehhez mennyi pénzt adnak ehhez az autonómiához, az itt dől el?

Dr. Mang Béla: - Nem is akar a minisztérium beleszólni a törvénybe, és ugye egy irányítótestületet fogalmaz meg, ahol külső szakemberek, amelynek többségét az egyetem delegálja, keresnék meg azokat a gyenge pontokat, azokat a stratégiai irányokat, amely az intézmény fejlesztésében, mindenképpen követendő, ezt a minisztérium nem akarja semmiképpen befolyásolni, tehát ilyen értelemben a fenntartói jog átkerül ehhez az intézményi testülethez, illetőleg az autonómia ilyen értelemben megmarad az intézményi döntési körben.

- Gondolom a következő vitatott pont az, hogy kikből áll ez a testület és milyen alapon kerülnek oda?

Dr. Mang Béla: - Itt alakult egy konszenzus a kétéves vitánk során, ami sosem fog nyugvópontra jutni, talán egy jó beinduló gyakorlat ennek a hasznosságának a felismerése jelent majd később egy visszatérő önkritikát, vagy kritikát. Én azt látom, hogy Európában mindenütt, ahol most felsőoktatási törvényt fogadnak el, ilyesmit egy, az egyetemmel ilyen típusú kapcsolatban lévő döntéshozó szervetek megfogalmaznak. Nyilván mindenütt az állami szerepvállalás, finanszírozás, és az intézmény magában megfogalmazott igénye, kitörési lehetőségei között. Ugyanilyen eltérés van, ez a testület ezt megpróbálhatja harmonizálni, és van esély arra, hogy ez üzleti gyakorlattal rendelkező, vezetői gyakorlattal rendelkező, igen komoly anyagi felelősséget viselő testület számára, ezek megfontoltabb, hosszabb távra szóló döntések lehetnek, mint ahogy ma, egy három-négy évre megválasztott rektort kötnek bizonyos szabályok, hiszen őt azok fogják négy év múlva választani, akikkel esetleg egy racionalizálási intézkedést, párhuzamosság felszámolását, tanszék megszüntetését kell, hogy végigvigye, ebben mindig ereje van egy külső rátekintő testületnek. Mindenképpen vigyázunk arra, hogy az intézmény, akadémiai döntései, tudományos tevékenysége ebben a kérdésben ne sérüljön.

- Akkor ez egy egyszerű kommunikációs probléma, hogy az önök nagy stratégiáját ennyire nehezen értik azok az oktatók, egyetemi kutatók, akik a kétségeiket fogalmazzák meg?

Dr. Mang Béla: - Látom, hogy professzorok féltik a minőséget ettől az átalakítástól. Mindig minőséget vesztettünk, amikor átalakítottunk. Féltik azt, hogy a jól bevált ötéves tanterveik felborulnak, nem tudják azt az ismeretet tanítani, amit ők maguk nélkülözhetetlen fontosságúnak tartanak, de hát ilyenkor utolsó érvként azt szoktam mondani, ha már más nem elfogadható, hogy nézzünk körül Európában kollegáinknál, Németországban, Ausztriában, az a német felsőoktatás, ami sokkal konzervatívabb, mint a magyar, az is 30-35 százalékában átáll erre a rendszerre. Tehát pillanatok alatt egy velünk, bár nem kompatíbilis európai rendszert találunk, amihez, ha nem alkalmazkodunk, egyszerűen itt fog bennünket hagyni a hallgató.