Mi, az Egyesület a Felsőoktatásért és Kutatásért által szervezett tiltakozó fórum résztvevői: oktatók, kutatók és hallgatók felemeljük szavunkat a kormány szeptemberben parlament elé terjesztendő felsőoktatási törvénytervezete ellen. Bár mindnyájan belátjuk, sőt igényeljük a felsőoktatás megújítását, s ezzel együtt törvényi szabályozásának átalakítását is, a tervezet jelenleg általunk ismert formájában elfogadhatatlan számunkra. Az alábbiakban az általunk ismert szövegtervezet legfeltűnőbb pontatlanságaira, fogalmi tisztázatlanságaira és stratégiai hibáira hívjuk fel a döntéshozók figyelmét.

1. A törvényjavaslat ellenkezik az alkotmányban biztosított alapszabadságokkal. Alapfelfogása, ebből következőn tartalma szemben áll az oktatás, kutatás, művelődés szabadságával.

Egyéni szabadságokként ezek azt jelentik, hogy az egyetemi oktatónak nem lehet előírni, mit oktasson és mit kutasson, hanem ha megszerezte tudományos alkalmasságának elismerését, akkor ő szabhatja meg a maga részéről, mi az, amit oktat, mi az, amit kutat. Ugyancsak a tudós oktató döntheti el, mi az, amivel a hallgatót a tudományszak elsajátítására segíti, s hogy mikor éri el a hallgató a megkívánt szintet.

A tudományszak művelőinek szabadsága eldönteni a tudományos fokozat elérését, a szakhoz szükséges ismeretek összességét, a szak elsajátításához szükséges előfeltételek rendszerét - ebben a fakultások szabadok. Más-más igénye lehet egyes tudományágaknak, sokféleségüket támogatni, nem indokolatlan címeken megszorítania kell a törvénynek.

Az universitas, a tudományok egyeteme, szabad belső arányai megállapításában, a maga oktatásának irányításában - ehhez a kormánynak, a társadalomnak, önnön érdekében, a lehetőségeket kell biztosítania, nem szabályozni a folyamatokat.

A hallgató szabad abban, hogy milyen tanulmányokat kíván folytatni, ebben sem keretszámokkal, sem egyéb módon nem lehet megkötni: a politikai hatalom legfeljebb a társadalmi ráfordítást határozhatja meg ezen alapszabadságok gyakorlásának támogatásában, s erre áll az alkotmányos mérce, hogy az egyszer elért szintet nem lehet tetszőlegesen, más politikai célok miatt csökkenteni.

2. Hiányoznak a tervezet társadalomelméleti alapjai. A törvénytervezet (a továbbiakban ftv) kiszolgáltatja a felsőoktatást a piac mechanizmusainak, anélkül hogy biztosítékot nyújtana arra, hogy a piaci igényekkel szemben is garantálja a hagyományos felsőoktatási funkciók (a társadalmi tudás átörökítése, oktatás, kutatás) ellátását. Életidegen szemléletét jól jellemzi, hogy miközben a törvénytervezet a hazai munkaerő-piaci szükséglet felmérését tervezi, diplomásaink százával hagyják el az országot. Az oktatási kapacitás meghatározását a hazai munkaerőpiac igényeihez szabná, amely nemcsak utópikus elképzelés (honnét tudnánk, hogy 3-5 éves intervallumban milyen igények jelentkeznek a piacon), hanem az európai egységesülési folyamat ellen is hat, és nem veszi figyelembe az egyetem sajátosságait (a kulturális barbárság jele lenne például egyes, "nem költséghatékony" kis szakok megszüntetése).
3. Sérül az autonómia elve. Az ftv hivatkozik az európai egyetemek Magna Chartájára, egészében azonban ellentmond annak. A szövegben megfogalmazott, gyakran egymással is ellentétes célok érdekében hozandó intézkedések, szervezeti "reformok" szelleme ütközik az európai dokumentum alapelveivel, s a létrehozni kívánt új intézmények nem felelnének meg annak a leírásnak, amely az "igazi egyetemre" (MC, Preambulum, 1. pont) vonatkozik. Így legelsősorban - minden retorikai ügyeskedés ellenére - is sérül az egyetemi autonómia hagyományos elve. Az európai egyetemek Magna Chartája az autonómiát az egyetem funkciójával köti össze: "hogy kielégíthesse az őt körülvevő világ szükségleteit, kutatási és oktatási tevékenységének minden politikai és gazdasági hatalommal szemben erkölcsi és szellemi vonatkozásban függetlennek kell lennie." (MC, Alapelvek, 1. pont, 2. bekezdés). Vagyis: az egyetemi autonómia nem a társadalommal szemben érvényesített privilégium, a tágabb közösség ellen kijátszott hatalmi jogosítvány, hanem a társadalom igényeinek való megfelelés alapfeltétele. Az egyetemi autonómia nem a társadalomtól való függetlenség, hanem az egyetem társadalmi munkamegosztásban betöltött funkciójának biztosítéka. "Az egyetemek függetlensége és autonómiája biztosítja, hogy a felsőoktatási és kutatási rendszer folyamatosan igazodjon a változó szükségletekhez, a társadalom követelményeihez és a tudományos tudás előrehaladásához." (Bolognai Nyilatkozat, 6. bekezdés)
4. A tervezet nem liberalizál, hanem központosít. A jelenlegi előterjesztés eredményeképpen többek között radikális változások következnének be a felsőoktatási intézmények közjogi státuszában és törvényi szabályozásának elveiben. Ma a felsőoktatási intézmények létesítése a parlament hatáskörébe tartozik. Ha a parlament elfogadja a jelenlegi törvényt, ezt a jogát a mindenkori kormányra, a miniszterre és az általa létesítendő szervre, a Felsőoktatási Hivatalra ruházza át. A tervezet szerint létesítendő főhivatal az állami felsőoktatás csúcsszerve lenne, amelyet a mindenkori miniszter irányít.

A felsőoktatási intézmények közvetlen vezetésére a törvény egy új, az egyetemek világától távoli irányítási formát, az Irányító Testületet (IT) vezeti be. Az egyetemi hierarchia csúcsára helyezett testület tagjainak felét az intézmény választja - kizárólag olyan személyekből, akik sem az adott, sem más állami egyetemekkel nincsenek munkaviszonyban, kinevezésük feltétele az ötéves "vezetői tapasztalat" - másik felét a Minisztérium delegálja, majd közösen választanak elnököt. Vagyis az állami akarat az IT közvetítésével azt tesz az egyetemmel, amit csak akar. A kormánytól és a minisztertől való függés pedig azt jelenti, hogy a felsőoktatás irányításában nyíltan megjelenik a politika. Az ftv szerint ugyanis a miniszter szabad kezet kap, és a miniszter nem felelős semmiért. Ő határoz, de mivel nem szakember, ezt nem egyedül teszi: figyelembe veszi az általa kinevezett tagokból álló testületek véleményét. Így mindenben dönt, semmiért sem felel. A törvény alkotóival szemben számunkra az évszázadok óta jól működő és külföldön ma is sok helyen működő minta a legelfogadhatóbb: e szerint az intézmény dolgozói és hallgatói választják meg a felsőoktatási intézményt irányító bölcs testületet, mely független marad minden külső hatalomtól.

5. Felmerül a magánosítás, mint a közkincs elherdálásnak lehetősége is. Megítélésünk szerint helyes, hogy a törvénytervezet növeli az intézmények gazdasági mozgásterét, önálló gazdálkodásra nagyobb teret enged. Ám ellene vagyunk annak, hogy az állami oktatás lehetőségét biztosító közvagyont, egyetemeinket és főiskoláinkat kivásárolhassák, elidegeníthessék. Ezt az új szabályozásnak meg kell akadályoznia.
6. Az ftv tervezete kaotikusan átalakítaná a felsőoktatási szakstruktúrát, azt feltételezve, hogy az egyetemeknél jobban tudja, mit és milyen arányban kell oktatniuk. Az állami túlszabályozás azonban ezúttal sem rendet, hanem káoszt teremt. Káoszt teremt több száz szak hirtelen megszüntetésével, több száz új szak kikényszerítésével. A szakok meghatározásánál azzal az alapvető ténnyel sem szembesül a törvényalkotó, hogy az egyetemi képzéseknek csak egy része tekinthető valamely szakmára való közvetlen felkészítésnek (mondjuk az orvosi vagy a jogi képzés ilyen természetű), ám számos szak elvégzése nem jelent valamilyen jól behatárolt szakismeretet (lásd például a biológus vagy a szociológus szakot). Ezért a szakstruktúra külsődleges és szabványosító előírása az egyetemi szféra szereplői számára elfogadhatatlan.
7. Csökkenti az akadémiai életpálya vonzerejét a fiatal tehetségek számára. A határozott idejű kinevezés kiszolgáltatott helyzetbe hozza az egyetemi oktatókat, veszélyezteti az oktatás színvonalának megőrzését és ellentétes az egyetemi hagyományokkal. Vezető oktatók - docens, professzor - a külföldi egyetemeken is jórészt határozatlan idejű alkalmazásban állnak. Nem lehet egyetemet csinálni olyan oktatókkal, akik jönnek-mennek, munkahelyük nem biztosít számukra hosszútávú perspektívát. Az oktatók ilyen munkáltatási feltételek mellett nem tudnak az egyébként szükséges kölcsönös bizalom szálaival kapcsolódni anyaintézményükhöz.
8. Átgondolatlan a 3+2-es képzési forma törvényi szabályozása is. Ma Magyarországon az egyetemi polgárok túlnyomó többsége egyetért azzal, hogy a Bolognai Folyamat előírásainak megfelelően alkalmazandó az európai mintájú, kétciklusú felsőoktatási képzési modell. Ám ezt kötelezően előírni nem szabad. Örömmel fogadtuk tehát, hogy az új törvény megteremtené a több szakaszos, lineáris képzést, de nem gondoltuk, hogy ami eddig tilos volt, az ezután mindenki számára kötelező lesz. Átfogó törvényben nem lehet pontosan meghatározni az egyes szakok és tudományágak belső logikáját és oktatási módszertanát sem, így az előírás dogmatikussá és élettől idegenné, merevvé tenné a felsőoktatás színes és plurális világát.
9. A tervezett ftv csökkenti az egyetemi képzésben résztvevő hallgatók számát, és rontja a beiskolázott hallgatók továbbtanulási esélyeit. A jelenlegi 5 éves képzési rendszerben résztvevő hallgatók tanulmányaik végén a világon mindenütt elfogadott mester diplomát kapnak. A kormányzat terve szerint a jövőben a hallgatók fele nem tanulhat tovább mester szinten, és be kell érniük egy kisebb értékű BSc, BA stb. oklevéllel. A tárca a remélt milliárdos megtakarítás érdekében rontja a hallgatók esélyeit. Helyesebb lenne a hallgatókra bízni e döntést!

Az Oktatási Minisztériumnak azt javasoljuk, rövid időn belül készítsék elő a hatályos törvény olyan módosítását, amely lehetővé teszi a lineáris képzés bevezetését! Ezzel Magyarország teljesíti a Bolognai Nyilatkozatban vállaltakat, de nem sérti meg az európai egyetemek Magna Chartájának alapelveit, s nem lehetetleníti el felsőoktatási intézményrendszerét. Nyomatékosan meg kell akadályozni a magánosítást! Hosszútávú, pártpolitikai érdekeken túlmutató törvény kell, vagyis megegyezés az oktatáspolitika és a társadalom, a tárca és a felsőoktatási intézmények, a kormánypártok és az ellenzék között.

Budapest, 2004 szeptember 10.